Menü

A steak sütésének titkai

A steak sütésének titkai Az igazán finom steak elfogyasztása felér egy gasztronómiai élménnyel. Sokan próbálkoznak az elkészítésével, de a legtöbb esetben egy lacipecsenyére hajazó valami lesz az eredmény. Nyilvánvaló oka ennek, hogy a többség nincs tisztában a steak sütésének rejtelmeivel, ami nem csak abból áll, hogy mennyi ideig, milyen hőfokon kell sütni a húst, hanem a hús fajtája, előkészítése és vastagsága egyaránt fontos tényező.

Milyen húst válassz?

 

Először nagyon fontos megjegyezni, hogy lehetőleg megbízható hentestől vásárolj, és ne a bevásárlóközpont hűtőjéből vedd ki az utolsó leértékelt húsdarabot!

 

Az isteni finom steak elkészítéséhez a legjobb húsféle a marha bélszín, ugyanis ez egy olyan izom, melyet az állat nem nagyon vesz igénybe az élete során, ezáltal pedig puha marad. Bélszín esetében a hússzeleteket minimum 2 centi vastagra kell vágni, és tilos klopfolni.

 

Bár tény, hogy a bélszín a nyerő, de az egyik legdrágább húsféle is. Ezért a következő tippünk steak sütéséhez a marha hátszín. Ezen a húsfélén van egy vékony zsírréteg, ami sütésnél kifejezetten előnyös, hiszen ez megvédi a húst a kiszáradástól. Hátszín esetében a húst minimum 1,5 centi vastag szeletekre vágd, ellenkező esetben rágós lesz.

 

Szokták még javasolni a marhabordát is, ha steaket szeretnél sütni. Ezt jellemzően a bordacsonttal együtt szokás elkészíteni, amihez a húst a bordacsontok között kell nagyjából középen elvágni. Klopfolni ezt sem kell, és ha nem akarod felszabni, akkor egybesültként is remekül elkészíthető.

 

Hogyan kell előkészíteni a steaket sütéshez?

 

  • Mint fent is említettük, a steaket minimum 1,5 centi vastagra kell vágni, és nem szabad klopfolni.
  • A felszeletelt húsdarabokat csak közvetlenül a sütőre kerülés előtt szabad megsózni, ellenkező esetben a só elvonja a hús víztartalmát.
  • A steakhez lehetőleg frissen őrölt borsot használj vagy steak fűszerkeveréket, amivel néhány pillanattal a sütés előtt szórd be.
  • A steak elkészülte ellenőrizhető egy húshőmérő segítségével, tehát ezt nem árt beszerezni, hogy megkönnyítsd a munkát.

 

 

Meddig kell a steaket sütni?

 

A sütés ideje leginkább a steak méreteitől függ. Vagyis egy kb. 1,5 centi vastag szelet alig néhány perc alatt jól átsül a grillen, de egy 2-3 centis darabnak már némileg több időre van szüksége, és a 3-5 centis szeleteknek pedig értelemszerűen még többre.

 

Ugyanakkor a sütés ideje nagyban függ attól is, hogy mennyire szereted átsütve a húst, hiszen ha inkább rózsaszínen ennéd, akkor kevesebb idő alatt készül el, mintha jól átsütve szeretnéd tálalni.

 

Hogyan lesz grillen tökéletes a steak?

 

Tökéletesre lehet sütni grillen a steaket, de ehhez néhány szabályt be kell tartani.

 
  • Az egyenletes hőmérséklet biztosításához a parázs legyen vastag, és a tűz ne égjen.
  • A rács olyan magasan legyen, hogy a csöpögő zsír miatt felcsapó lángok ne érjék el a húst.
  • Sütés előtt a húst be kell dörzsölni olajjal, hogy ne ragadjon a rácsra.
  • Parázson lassabban sül a hús, mint a tűzhelyen, ezt figyelembe kell venni.
  • Ha a húst a hűtőben tároltad, akkor sütés előtt hagyd felmelegedni, ellenkező esetben egy kívül megégett, belül nyers steak lesz a végeredmény.
  • Nem szabad túlfűszerezni a húst, ezért maximum frissen őrölt borsot és sót használj, de azokat is inkább sütés után vagy közvetlenül a sütőre helyezés előtti néhány másodpercben.

 

Ha te is kedvet kaptál a steak elkészítéséhez grillen, de nincs grillsütőd, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, segítünk kiválasztani a számodra leginkább megfelelő darabot!

Keresés