Mi az a kültéri elektromos grill? Mit tud, amit a többi nem?
A kültéri elektromos grill egy olyan konyhai eszköz, amihez csak elektromos áramra van szükség, az melegíti fel a sütőfelületet. A kialakítása lehet asztali és lábakon álló egyaránt, és a legtöbb esetben időjárásálló burkolattal rendelkeznek. Ennek köszönhetően nem kell őket félteni a szabad ég alatt sem, hiszen bírják az esőt, a párát, de még a napsütést is. Ezeket a grilleket kifejezetten a teraszokra, erkélyekre találták ki, de természetesen használhatjuk őket akár a kertben is.
Az elektromos grillek mellett a faszenes grillek is jó megoldást jelentenek, amennyiben valaki szereti a füstös ízeket. De a gázgrillek is hatalmas népszerűségnek örvendenek, amelyekből óriási választék található áruházunk kínálatában.
Az elektromos modellek azért is hasznosak, mert a hőmérsékletüket pontosan tudjuk szabályozni, ezáltal sokkal kisebb annak az esélye, hogy túlsütjük az ételt, vagy odaégetjük a húst. Ezzel együtt a fogások egyenletesebben készülnek, a grillélmény kevésbé függ az időjárási viszonyoktól, ugyanis a készülékek általában fedéllel, illetve zárt szerkezettel rendelkeznek.
Kinek ajánlott ez a fajta grillezési megoldás?
A prémium grillezők ideális választást jelenthetnek azok számára, akik kezdők, hiszen a használatuk könnyen és gyorsan megtanulható. De persze ez nem azt jelenti, hogy egy tapasztalt grillező ne vehetne magának ilyet, hiszen ő is garantáltan jól jár vele. Aki nem akar bajlódni a faszénnel, a begyújtással, a gázpalackkal, de még a takarítással sem nagyon, annak kifejezetten kényelmes alternatívát jelenthetnek ezek a készülékek. De persze egy kompakt kerti gázgrill is kitűnő választás lehet.
Mindez még nem minden. Az elektromos grillek tökéletes választást jelenthetnek azon személyeknek, akik városban élnek, nincs se nagy udvaruk, se kertjük, azonban nem akarnak kimaradni a grillezésből a nyári időszakban.
Mivel ezek a berendezések kisebb helyet foglalnak, ezáltal könnyebben szállíthatóak, nyaralásra, de még hétvégi házhoz is magunkkal vihetjük őket. Léteznek hordozható és kompakt modellek, de akadnak nagyobb, állvánnyal rendelkezőek is, ha valaki nagyobb baráti társaságra vágyna. Ezekkel a készülékekkel még őket is könnyedén ki lehet szolgálni.
Milyen ételeket készíthetünk a grillezőn?
A webáruházunkban kapható gáz- és faszenes grillezőkön számos ételt, fogást megsüthetünk. A lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az elektromos változatok kiválóan alkalmasak többek között húsok, zöldségek, halak, de még sajtok és gyümölcsök, zöldségek sütésére is. Mivel pontos a hőszabályozásuk, ezáltal csak be kell állítani az optimális hőmérsékletet az adott alapanyaghoz, és csak várni kell, hogy végre megkóstolhassuk a fogást.
Ami még fontos tényező lehet, hogy ezek a grillezők tapadásmentes felülettel rendelkeznek, ami megakadályozza az ételek leragadását. Nem kell hozzá annyi zsír vagy olaj sem, tehát diétázók, fogyókúrázók számára is tökéletes választás lehet, jóval egészségesebb fogásokat készíthetünk rajta.
Ha mégis zsírosabb lenne az étel, akkor jó hír, hogy a legtöbb változathoz tartozik egy zsírfelfogó tálca, amely megkönnyíti az eszköz tisztítását. Ez főleg akkor lehet hasznos tényező, ha valaki életmódot váltott, egészségtudatosabban szeretne élni, kerülné a zsírban tocsogó ételek fogyasztását.